#Tompa Gábor | Explore Tumblr posts and blogs

stiri-noi · 4 years ago

Text

LAUREAȚII GALEI PREMIILOR UNITER PENTRU ANUL 2019 ediția a-28-a

Peste 350 de artiști, profesioniști din lumea culturală, parteneri, apropiaţi ai fenomenului teatral, au fost prezenți aseară la cea de-a 28-a ediție a Galei Premiilor UNITER, la Craiova.

Pentru ca publicul să se bucure din plin de acest moment special, începând cu ora 21.30 am transmis live pe pagina de Facebook a UNITER sosirea pe covorul roșu, la casa Bibescu, a unora dintre cei mai apreciați artiști români ai momentului. De la ora 22.30, ceremonia acordării Premiilor UNITER a putut fi urmărită în direct pe TVR1, Radio România Cultural și online pe www.tvrplus.ro, www.uniter.ro și preluată de pagina de Facebook a UNITER.

Gala a avut loc la Craiova, cu ocazia aniversării a 170 de ani de la înființarea teatrului craiovean „Marin Sorescu”, într-un spațiu deosebit, în aer liber, la Teatrul de Vară din Parcul „Nicolae Romanescu”.

Iată premiile!

Premiul Președintelui UNITER a fost acordat TEATRULUI NAȚIONAL „MARIN SORESCU” DIN CRAIOVA pentru 170 de ani de istorie în teatrul românesc.

Premiul a fost ridicat de ALEXANDRU BOUREANU, directorul Teatrului Național Craiova.

Premiul pentru debut:

ANDREI CHIFU, pentru rolul El din spectacolul „Casa de pe graniţă” de Sławomir Mrožek, un spectacol de Ada Lupu Hausvater la Teatrul Naţional „Mihai Eminescu” din Timişoara.

Premiul pentru întreaga activitate – scenografie: CONSTANTIN CIUBOTARIU

Premiul pentru cea mai bună actriţă în rol secundar:

PUȘA DARIE, pentru rolul Mama din spectacolul „Dansul Delhi” de Ivan Vîrîpaev, regia Radu Afrim la Teatrul Naţional „Vasile Alecsandri” Iaşi

Premiu special pentru video mapping: ANDREI COZLAC

Premiul pentru cel mai bun actor în rol secundar:

CRISTIAN GROSU, pentru rolul Caliban din spectacolul „Furtuna” de William Shakespeare, regia Gábor Tompa la Teatrul Naţional Cluj-Napoca

Premiul pentru cea mai bună scenografie:

CRISTINA MILEA, pentru scenografia spectacolului „Legături primejdioase” de Christopher Hampton, după romanul lui Choderlos de Laclos, regia Cristi Juncu la Teatrul Mic Bucureşti

Premiul pentru întreaga activitate – actriță: RODICA MANDACHE

Premiul pentru cel mai bun actor în rol principal:

LUCIAN IONESCU, pentru rolul Gomez Addams din spectacolul „Familia Addams”, regia, coregrafia și costumele Răzvan Mazilu la Teatrul Excelsior Bucureşti.

Premiul pentru întreaga activitate – actor: MIRCEA RUSU

Premiul special pentru teatru de păpuși și marionete a fost acordat FESTIVALULUI „PUPPETS OCCUPY STREET” / „PĂPUȘILE OCUPĂ STRADA”, EDIȚIA 2019 cu tema „Evoluție prin Revoluție” organizat de Teatrul pentru copii și tineret Colibri Craiova.

Premiul a fost ridicat de ADRIANA TEODORESCU, directoarea Teatrului Colibri.

Premiul pentru cea mai bună actriţă în rol principal:

ANCA HANU, pentru rolul Chiritza Bârzoi din spectacolul „Chiritza în concert”, după Vasile Alecsandri și Matei Millo, un spectacol concert de Ada Milea la Teatrul Naţional Cluj-Napoca.

PREMIU GĂZDUIT:

Premiul British Council a fost acordat COMPANIEI DE TEATRU GIUVLIPEN, pentru activitatea de promovare şi susţinere a incluziunii sociale şi încurajarea implicării civice.

Premiul a fost ridicat de actrița MIHAELA DRĂGAN.

Premiul pentru cel mai bun spectacol de teatru TV:

„Manifest. Scrisoare către un prieten şi înapoi către ţară” de Ruxandra Cesereanu, regia Cornel Mihalache, producție a Societății Române de Televiziune (Casa de Producție a TVR).

Premiul pentru cel mai bun spectacol de teatru radiofonic:

„Hamlet” de William Shakespeare, adaptarea radiofonică şi regia artistică Mihai Lungeanu, producție a Societății Române de Radiodifuziune.

Premiul pentru Cea mai bună piesă românească a anului 2019:

ANA SORINA CORNEANU, pentru piesa „Hai să vorbim despre viață!”

Premiul de Excelență:

FESTIVALUL NAȚIONAL DE TEATRU, pentru calitatea excepţională a ultimelor șase ediții. Premiul a fost ridicat de MARINA CONSTANTINESCU, directorul FNT.

Premiul pentru întreaga activitate – critică și istorie teatrală: MYA LIONTESCU

Premiul pentru critică de teatru: OANA CRISTEA GRIGORESCU

Premiul special pentru machiaj de scenă: MINELA POPA

Premiul special pentru o activitate de șase decenii în editarea cărții de teatru:

VIORICA ROZALIA MATEI

Premiul special pentru promovarea teatrului-dans:

LINOTIP – CENTRU INDEPENDENT COREGRAFIC

Premiul a fost ridicat de coregrafa și dansatoarea IOANA MARCHIDAN.

Premiul pentru întreaga activitate – regie: DRAGOȘ GALGOȚIU

Premiul pentru cea mai bună regie:

EUGEN JEBELEANU, pentru regia spectacolului „Itinerarii. Într-o zi lumea se va schimba” la ARCUB – Centrul Cultural al Municipiului București și Compagnie des Ogres.

De pe scena Galei, Ion Caramitru a anunțat că, începând cu ediția a 28-a a Galei UNITER, premiul pentru cea mai bună regie va purta numele regizorului Lucian Pintilie.

Premiul pentru Cel mai bun spectacol:

„Chiritza în concert”, după Vasile Alecsandri și Matei Millo, un spectacol concert de Ada Milea la Teatrul Naţional Cluj-Napoca.

Au prezentat premii și au anunțat câștigători live sau virtual: Miruna Berescu (directoarea Festivalului de Film Anonimul), Mihail Genoiu (Primarul Municipiului Craiova), Puiu Antemir, Marcel Iureș, Dragoș Buhagiar, Maia Morgenstern, Marian Râlea, Radu Afrim, Bogdan Gheorghiu (Ministrul Culturii), Camelia Ene (CEO MOL România), Romanița Ionescu, Ovidiu Buluc (Președintele Fundației „PROCULTURA” Magdalena și Ovidiu Buluc), Cristina Maria Olteanu (director regional Raiffeisen Bank),

Nigel Bellingham (directorul British Council România), Lari Giorgescu, Vlad Drăgulescu, Majestatea Sa Margareta, Custodele Coroanei române, Emil Boroghină, Dorina Păunescu, Andrea Gavriliu, Claudiu Bleonț, Ludmila Patlanjoglu, Gina Șerbănescu, Anca Ungureanu (UniCredit Bank), Lia Manțoc, Sergiu Nistor (consilier prezidențial) și Ion Caramitru (președintele UNITER)

JURIILE GALEI

Juriul de nominalizări a fost alcătuit din criticii de teatru:

Ludmila Patlanjoglu, Maria Zărnescu, Călin Ciobotari.

Juriul Galei care au decis câștigătorii:

Radu Apostol (regizor), Cosmin Ardeleanu (scenograf), Doru Mareș (critic de teatru), Crina Mureșan (actriță), Cristina Rusiecki (critic de teatru)

Juriul concursului de dramaturgie „Cea mai bună piesă românească a anului 2019”:

Marina Constantinescu, Adriana Popescu, Dan C. Mihăilescu.

PARIUL PUBLICULUI

(În urma votului online pe https://www.uniter.ro/pariul-publicului-la-gala-premiilor-uniter-2020/)

Debut: CONSTANTIN RADU TUDOSIE

Cel mai bun spectacol de teatru radiofonic: „Frumoasa adormită şi trezită”

Cel mai bun spectacol de teatru TV: „Furtuna”

Critică de teatru: OANA CRISTEA GRIGORESCU

Cea mai bună scenografie: IRINA MOSCU

Cea mai bună actriță în rol secundar: ALINA ROTARU

Cel mai bun actor în rol secundar: CRISTIAN GROSU

Cea mai bună actriţă în rol principal: OANA PREDESCU

Cel mai bun actor în rol principal: LUCIAN IONESCU

Cea mai bună regie: EUGEN JEBELEANU

Cel mai bun spectacol: „Familia Addams”

Regia spectacolului: BOBI PRICOP

Scenografia și imaginea: IRINA MOSCU

Video design: LES ATELIERS NOMAD

Filmări și montaj: DEOCHI PRODUCTION

Muzica live: KARPOV NOT KASPAROV

Voice over: VLAD CRAIOVEANU

ORGANIZATORI ŞI PARTENERI

Producători:

UNITER – Uniunea Teatrală din România

Teatrul Național „Marin Sorescu” din Craiova

Parteneri principali ai evenimentului:

Primăria Craiova și Consiliul Local al Municipiului Craiova

Proiect cultural finanţat de:

Ministerul Culturii

Co-producător:

Televiziunea Română

Sponsor principal:

Raiffeisen Bank

Sponsor:

Fundația „PROCULTURA” Magdalena și Ovidiu Buluc

Partener Special:

UniCredit Bank

Partener oficial:

MOL România

Parteneri:

Institutul Cultural Român

Fundaţia ANONIMUL

British Council

ITI – Institutul Internațional de Teatru, Secţia Română

Opera Română Craiova

Partener de tradiţie:

Societatea Română de Radiodifuziune

Cu sprijinul:

COLISEUM Logistic&Distribution

E-TWOW

Aqua Carpatica

Kfea

Domeniile Blaga

Distribuție Oltenia

Set Up – rental & events

Les Ateliers Nomad

Deochi Production

Parteneri media:

Radio RFI România

Ziarul Metropolis

Revista Amfiteatru

Oltenia 3TV

Oltenia TV

Radio Sud

Gazeta de Sud

Partener de monitorizare:

MediaTRUST

Cu participarea: Casei Regale a României

#LAUREAȚII GALEI PREMIILOR UNITER PENTRU ANUL 2019 ediția a-28-a

0 notes

most-nem · 7 years ago

Quote

Az a diktatúra, ami élni hagy, veszélyesebb annál, ami el akar pusztítani.

Dragomán György

Dragomán György és Visky András beszélgetése

VA: Ha jól helyezem el időben, a Pusztítás könyve és A fehér király után két drámát írtál, mindkettő, a Kalucsni és a Nihil erős dramaturgiai javaslat és a színház érzéki ismeretéről tanúskodik. Mi vitt rá a drámaírásra?

DGY: Mindig is akartam drámát írni, írás közben jelenteket látok akkor is, ha prózát írok. Sose volt semmilyen viszonyom színházi műhelyekkel, és élveztem is a prózaírás függetlenségét, úgyhogy magamtól nem fogtam drámaírásba. De interjúkban többször beszéltem arról, hogy érdekel a színház, így aztán kaptam is felkéréseket, a Vígszínház meg a Katona dramaturgjai kértek, hogy írjak drámát, a regények után jól esett valami mást csinálni, így született a két darab. De rendes megbeszélős műhelymunkában sose vettem részt, azt hiszem ez nem is igazán való nekem, egyszerűen csak megírtam a darabokat, úgy mintha regényeket írnék, épp csak nem került az indulatgerincre az a fajta kiterjesztett érzéki leírásszövet, ami egyébként nagyon jellemző a prózámra.

VA: A fehér király első fejezetében Dzsátá, a kiskamasz főhős szemszögéből követhetünk nyomon egy házkutatást, a Kalucsni című drámádat meg két házkutatás-jelenet foglalja keretbe. A regényben is és a drámában is a rendkívül precíz részletek kifejezetten felkavaróak, és nem csak annak, aki ’89 előtt maga is átélte a Securitate agresszív behatolását otthona, családja legszemélyesebb zugaiba. Családod kivándorlása előtt, a 80-as évek második felében volt részed hasonlóban? Mintha mindent a lehető legközelebbről láttál volna…

DGY: Egy komolyabb házkutatást láttam közelről, nem is volt igazán durva, de nyilván mély nyomokat hagyott bennem, hogy a hatóság behatolhat az otthonunk intim terébe. Könyveket kerestek, igazából maguk se nagyon tudták, hogy mit és miért, végül találomra koboztak el pár könyvet, az akkor még nagyjából egyben lévő könyvtárunkból, amit a kivándorlás aztán teljesen szétzilált. Tőlem egy Magyar Ifjúságot koboztak el, akkor nem tűnt abszurdnak, hogy végül is a KISZ ifjúsági folyóirata.

De persze hallottam, ahogy apám meg anyám a régebbi házkutatásokról beszélgettek, viccelődtek azon, hogy olyankor legalább előkerültek a régi elveszettnek hitt szerelmes levelek meg dugipénzek. Hetvenhétben volt nálunk egy komolyabb házkutatás, de arról nincsen semmi emlékem, a szerv nem találta meg, amit keresett, apám magát a történetet sokszor elmesélt, de, hogy hova is voltak eldugva azok az iratok amiket kerestek, azt csak a kivándorlásunk után mondta el.

VA: A Kalucsni két színháztörténeti toposzra épül: az Iphigénia-mítoszra (vagy bibliai változatára, a saját lányát feláldozó Jefte történetére), meg a két bohóc-sírásó közjátékára a Hamletből. Az első a családi, feltáratlan, mindegyre visszatérő és megismétlődő traumákat idézi, a második a történelem semleges és abszurd folytonosságát exponálja, kétségbeesett humorral. Ezek az utalások tudatosak vagy az írói ösztön leleményei?

DGY: Nem tudatosak, sose tudom előre mit írok majd, képekből indulok, aztán nagy erőkkel újrakonstruálom a mítoszokat, anélkül, hogy észrevenném. De természetesen a görög mítoszok olvasásával telt a gyerekkorom, Tompa Gábor Hamletjének bohócait pont időben láttam, a kivándorlásunk évében, és aztán Becketten keresztül egy másik úton át is visszajutottak hozzám a sírásó bohócok.

VA: Írásaidban a tárgyak rendszerint egy letűnt, önmagát sem értő polgári világra emlékeznek. A mahagónikomód fiókjaiban alvó tárgyak például egyszerre csak koncertezni kezdenek és arra tanítanak, hogy félelem nélkül éljünk, szemtől szemben a szenvtelen idővel. Megtanulható ez a lecke?

DGY: Én mindenesetre megtanultam. Vagy legalábbis szeretném hinni, hogy igen. Azt hiszem jó lenne, ha mindenkinek volna egy ehhez hasonló belső múzeuma, egy intim saját múlt-raktára, amiről tudhatná, hogy nem vesztheti el sosem. A tárgyi emlékezet számomra mindig több önmagánál, a pontos emlékezés és az önmagunkkal való, lehetőleg kegyetlen szembenézés metaforája, több is és fájdalmasabb is az egyszerű nosztalgiánál, ami természetétől fogva erőt ad, szabadságot ad és szuverenitást ad. A félelmet nem jó látni, azt, hogy hiába vesz körül a szabadság lehetősége, mégis mégis félnek az emberek, ráadásul pitiáner és jelentéktelen emberektől tudnak félni sokszor. Néha azt érzem, a diktatúrában, amikor tényleg volt mitől félni, kevésbé aggódtak sokan, mint most, amikor pedig igazából nem is lenne vesztenivalójuk.

VA: Minél többször olvastam el a darabot, annál személyesebbnek tűnt, majd amikor a színészek testében, az ő hangjukon szólalt meg a térben, még inkább arra kellett gondolnom, hogy nem is kívánod elrejteni a saját családod történetét benne. A színháznak szerinted van terapeutikus, gyógyító hatása? Te hiszel ebben?

DGY: A katarzisban hiszek, és azt keresem a színházban. Abban hiszek, hogy a katarzis gyógyítani tud, mi tudna, ha az nem? A családom persze benne van, de igazából még sincsen benne, inkább bizonyos attitűdök bukkannak fel, amik aztán minden szempontból túlnőttek összetettségükben a családom viszonyrendszerén.

VA: Mi az, hogy katarzis? Nem hiszem, hogy erről közös tudásunk volna. Szerinted mitől tisztulunk meg a színházban és mitől gyógyulunk meg, amikor katartikus élményben van részünk? Van ilyen tapasztalatod?

DGY: Számomra a katarzis azt jelenti, hogy olyasmi történik velünk, amitől mások leszünk mint akik előtte voltunk. Ezt írva és olvasva is át lehet élni, azt hiszem.

Dragomán György és Visky András Kolozsváron

VA: A Kalucsni egy endogám és promiszkuus erdélyi kisvárosi világot tár elénk, amelyben az üldöző és az üldözött, a szekus, az értelmiségiek és a minden hájjal megkent munkások élete nem választható el egymástól. Mindenki magyar, félszavakból is értik egymást. A tizenhat éves Annamari magától értetődő módon adja oda magát Veress elvtársnak, a nevét régies körülményeskedéssel író szekustisztnek, abban a hitben, hogy megmentheti a szüleit és végre elhagyhatják az országot. Szerinted a szabad, önazonos különállásra vagy ellenállásra nem volt mód a diktatúrában? És most van?

DGY: Mindig volt rá mód, és mindig van rá mód. A radikális különállás a rendszer totális bojkottja és elutasítása mindig is járható út volt és mindig az is marad. Csak ez legnehezebb megvalósítani, mert minden de minden ellne szól, beszélni róla meg még nehezebb, mert nagyon könnyen átveheti az igazság szerepét a pátosz meg az önmitizálás. Ez majdnem olyan, mintha a szakralitásról próbálnánk beszélni, igazából csak belülről átélhető, hitelesen elmondani alig lehet szekuláris eszközökkel. Ebből a szempontból paradox módon mondhatjuk, hogy az a diktatúra, ami élni hagy, veszélyesebb annál, ami el akar pusztítani, mert a második fajta legalább nem kínálja fel a kompromisszum és megalkuvás lehetőségét. A jó diktatúra mindent és mindenkit összeken a saját mocskával, és ha igazán jól csinálja, akkor minden mocskos is marad örökre, a diktatúra pedig velünk marad, és nem is múlik el sose teljesen.

VA: A 80-as évek második felében a kivándorlás “magyarba, olaszba, németbe” egyetlen megoldásként élt az emberek tudatában, a vallási karakterű megváltás módján. Paradoxálisan sokan a kivándorló útlevél reményében váltak mások árulóivá és a rendszer fenntartóivá. A Puerta del Sol című elbeszélésedben anya és fia átszöknek a zöldhatáron, mögöttük fölkel a nap “és Ferenczi nem azt érezte, hogy megszabadult, hanem azt, hogy valamit örökre elvesztett, és tudta, hogy Anya is ugyanazt érzi”. Mit vesztett el? Én, aki itt maradtam, biztosan nem éltem túl a diktatúrát: a szüleid túlélték? És te? Édesapád, aki az Örökségben mindegyre az elhagyott városról készít szénrajzokat, menekültként boldog ember volt? Megtalálta a saját jelenét? Amikor nagyon hiányzik – mert neked nagyon hiányzik -, akkor mi hiányzik tulajdonképpen?

DGY: Meggyőződésem, ha a diktatúra nem ért volna véget, mára már egy etnikailag egységes és homogén Románia lenne csak. De az, ahogy a kivándorlásról gondolkoztunk, pontosan mutatja, hogy mennyire elszigetel és bezár a diktatúra. Vagy szökés, vagy száműzetés, középút nincsen. A mi generációnk (és szerencsére azt hiszem, az enyém az utolsó) csak így tudott a kérdésről gondolkozni. A diktatúra röghöz kötött és mi is röghöz kötöttük benne magunkat. Azok élték túl a diktatúrát, akik számára elmenni és akár visszajönni természetes, akik ebben a kérdésben már szabadok és normálisak. Abban a novellában azzal játszom, hogy a diktatúra apánk helyet apánk és férjünk helyt férjünk, és ha elhagyjuk örökre árvák maradunk. És ott is éppen az elszigeteltség miatt van mindez, egy egyszerű spanyolországi nászútra sem kapnak engedélyt.

Hogy a kérdés személyesebb felére feleljek (megjegyezve, hogy az Örökség írásai fiktívek, nem apám tárgyairól szólnak, csak a gyász érzése valódi benne) Édesapám élete ott tört meg, amikor nem engedték többé tanítani, azt hiszem, neki az volt az élete, és abban teljesedett ki. Ha hagyják tanítani sose mentünk volna el. Édesanyám viszont szakmailag ki tudott teljesedni Magyarországon, Szombathelyen a város legendás magyartanára lett, szabad ember.

Apám hiánya – nagyon közel voltunk egymáshoz, nem is tudok erre válaszolni. Ő hiányzik, a gesztusai, a történetei, az ahogy hagymát vág. Minden.

VA: Hiány: írásaidban valaki mindig hiányzik a családból, hol az apa, hol az anya, hol a nagyapa, hol mindkét szülő. A beteljesedett kapcsolat vagy a boldogság csak villanásnyi idő, máris lecsap az átok, amiben nem hiszünk, mégis beteljesedik. Meghal a szerelmes nő méhében a gyermek, nem is egy, a nászúton szörnyethal az apa, vagy a szülők külön élnek, de vak gyűlöletben, vagy ha együtt, akkor önfelszámoló szerelmi háromszögben… Mindig a család, de mindig csonkán, a (polgári?) család és a család mint intézmény lehetetlensége; egyszerre a szeretet és szeretet vákuuma, iszonyatos, kezelhetetlen bosszúvágy és irracionalitás. Te hiszel az ember érzelmi, intellektuális, de főként etikai fejlődésében? A családnak van ebben még szerepe?

DGY: Én elég romantikusan gondolkozom erről (is), a család akkor működik, ha mindenki kipakol minden terhet az asztalra, és minden harcot végigharcolnak, totálisan tabumentesen, és ha kell fájdalmasan. Mindenkinek szembe kell néznie magával és a másikkal és semmilyen szempontból nincsen helye se hazugságnak se kegyelemnek. Nincs hiúság, nincs félrenézés, harc van, mert akkor mindenki egyenlő lehet a másikkal és mind szabadok lehetünk. Ez persze csak a szűk családon belül valósítható meg, nagyon sok empátia kell hozzá, és rengeteg önismeret. Bonyolult kísérlet ez, egyelőre úgy látszik, működik.

Az írások szintjén pedig nagyon érdekel az érzelmi irracionalitás, az ahogyan ez a személyiségre hat és az, ahogy ez konfliktusokká kristályosodik és hatalmi rendszereket épít. Engem, azt hiszem, ez érdekel legjobban, a hatalom önámító irracionalitása – ehhez a család jó vizsgálati laboratórium, és minden írásomban igyekszem máshonnan nekimenni a problémának.

VA: Félek a harctól, már a szótól is, mert az erőt asszociálja. Mi az, hogy megbocsátás?

DGY: Én nem félek tőle. Se a harctól se az erőtől, se a sajátométól se a másikétól. A konfliktusoktól se. Erő nélkül nincsen szelídség se, megbocsájtás se. Egyáltalán, számomra a megbocsájtás azt jelenti, hogy elég erős vagyok ahhoz, hogy a másikat minden hibája és hülyesége ellenére szeretni tudjam, sőt ahhoz is elég erős vagyok, hogy akkor is őszinte legyek vele ha szeretem. Kíméletélen, de nem kegyetlen, és ezt fordítva is elvárom.

VA: Egyáltalán nem bánsz kíméletesen az erdélyi kisebbségi társadalom 89 előtti, a Ceauşescu-diktatúrában betöltött szerepét illetően. Jártak hozzátok vásárhelyi írók, helyi notabilitások? Miről beszélgettek a felnőttek és hogyan ünnepeltek, amikor ünnepeltek?

DGY: Jártak néha, de ritkán. Egy külvárosi blokk negyedik emeletén laktunk, abból sose lett igazi központi találkahely. Inkább apám járt el otthonról, de azért persze hozzátartozik a gyerekkoromhoz a szobámba beszűrődő beszélgetés, amiből csak szavakat kapok el és alig értek valamit, apám hangja, ahogy felolvassa az írásait vagy a beszédeit. Ünnepelni nem láttam őket, olyankor mi az öcsémmel a nagymamáméknál voltunk. De a kisvárosi értelmiségi élet dinamikájába azt hiszem, volt módom valamennyire belelátni.

VA: Érdeklődésed a titkosszolgálati múlt iránt a Máglyában is és a Kalucsniban is meghatározó. Milyen személyes tapasztalatok tartják ébren ezt az írói feladatot benned?

DGY: Meggyőződésem, hogy amíg nem lesz minden irat nyilvános, nem ér igazán véget a diktatúra. Eltelt lassan harminc év, és még mindig erről beszélünk, a politika és még mindig kommunistázik. Tekintve, hogy a diktatúra maga összesen negyven évig tartott, azt hiszem nem állunk valami jól. Én gyerek voltam, szerencsém volt, nem kerültem kapcsolatba a szervvel. De kiskorom óta készültem rá, hogy egyszer majd eljön a nap, amikor engem is elővesznek. Sokat gondolkoztam azon, micsoda apparátus kellett ahhoz, hogy diktatúra működni tudjon, vegyük például a lehallgatásokat, mindent amit rögzítettek, le kellett fordítani románra. Ezt vajon kik csinálták? Hány ember kellett hozzá, és hogyan ellenőrizték, hogy pontos-e a fordítás? Azt hiszem, ez is megérne egy misét.

VA: Nekem úgy tűnik, ez a vonat a mi társadalmainkban már elment. Ha kezedbe kerül majd valamikor a családod iratanyaga, mit fogsz kezdeni vele?

DGY: Most már semmit. Ezt a meccset egy fiktív család fiktív múltjával én már a magam szempontjából elég vérre menőn végigjátszottam a Máglyában, onnan kezdve, hogy azt a könyvet befejeztem nem érdekel már a saját családom múltja. Vagy nem úgy érdekel. Ha kapnék iratokat akkor se biztos, hogy most elolvasnám őket. De az fontos lett volna, hogy erről mi magunk dönthessünk és ne mások helyettünk. Hogy ne kelljen örökre benn ragadni a mocsokban.

VA: Nagyon fontos számodra a film, regényeid nagyon is filmszerűek. Milyen filmeket láttál Marosvásárhelyen? Volt saját videókészüléketek?

DGY: 1700 filmet láttam. Kezdeten másoknál, aztán Nagyapáméknak lett saját videójuk, és mindennap megnéztünk két vagy három filmet mindenfajta válogatás vagy előzetes tudás nélkül. Ezeket többnyire én fordítottam szinkronban, akkor már eléggé tudtam angolul. Nagyapám listát irt róluk, valahol megvan, elő kéne keresni. Volt ott minden, a francia új hullámtól a szamurájokon át a zombikig, agyatlan vígjátékok, Kubrick filmek, nindzsafilmekkel vegyesen. Elképesztően jó iskola volt, ráadásul másnap minden filmet elmeséltem az iskolában az osztálytársaimnak.

VA: A Kalucsniban egy regény magva rejtőzik, ami, persze, a Máglyában mintha benne is lenne. Vagy fordítva: a Máglya a Kalucsniban. Milyen volt drámát írni?

DGY: Először nehéz volt, mert le kellett bontanom az írásról a látványt, elveszett a plaszticitás, és sok minden kimaradt a világból a színpadi tér korlátai miatt. Aztán könnyű lett, mert rájöttem, hogy elég megrajzolni a jelentek indulati vázát, és a többi jön magától, épülnek a párbeszédek és szólnak a hangok.

Most, hogy újra elővettem a szöveget, nagyon sok minden eszembe jutott, az eredeti látványból és látomásból, és egyre inkább azt gondolom, hogy meg kéne próbálnom egy regényt írni belőle, szép kóda vagy kiegészítés volna a Fehér királlyal kezdett trilógiához, aminek a harmadik darabja készül éppen.

VA: A gyermek kíméletlen szemével nézed a világot, de nem idealizálod az úgynevezett gyermeki tisztaságot vagy romlatlanságot. A fiaidtól mit tudtál meg a világról?

DGY: Inkább magamról tanultam tőlük, és a feltétlen szeretet kegyetlen szépségéről.

(Ez a beszélgetés e-mailen készült 2016 októberében, szerkesztett változata a Kolozsvári Színház Kalucsni ősbemutatójának programfüzetében olvasható.)

#dragomán györgy #interjú

3 notes · View notes

kasgaleria · 5 years ago

Photo

MOME_FOTO_BA_2019 A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem 2019-ben végző fotográfia szakos hallgatóinak kiállítása. Kiállítók: Bányász Anna, Bartyik Gréta, Csercsevics Balázs, Hevesi-Szabó Lujza, Kiss Emese, Liziczai Réka, Lukac Patrik, Máli Fanni, Szécsi Noémi, Tompa Eszter, Tóth Richárd A kiállítást megnyitja: Máté Gábor tanszékvezető Megnyitó: 2019. június 22. 19:00 /szombat/ A kiállítás ingyenesen megtekinthető 2019. június 22. – 2019. június 26-ig Fb esemény: https://www.facebook.com/events/556248934779657/

0 notes

nemzetinet · 6 years ago

Text

Újabb részletek a Bakáts tér felújításáról

Elkészültek a IX. kerületi Bakáts tér felújításának kivételi tervei, a közbeszerzés után már idén elkezdődhetnek a munkálatok – mondta az InfoRádiónak a Ferencvárosi Önkormányzat főépítésze.

A kivitelezés első ütemének költségvetését elfogadta a Ferencvárosi Önkormányzat, a közbeszerzést pedig a nyáron levezénylik, az első kapavágás is valószínűleg még az idén megtörténik – mondta Szűcs Balázs főépítész. Hozzátette, a beruházás első üteme 750 millió forint, a további ütemek a források rendelkezésre állásától függenek.

Először a Bakáts tér és Bakáts utca gyalogos elsőbbségi átalakítására kerül sor, majd utóbbi Duna-partig kifutó szakaszát, a Ráday utca befejező szakaszát és a Tompa utca körúttal összekötő részét újítják fel. A főépítész arról is beszélt, hogy

a beruházással főként a zöld felületeket szeretnék növelni, illetve a gyalogosforgalom számára kényelmesebbé tenni a környéket,

továbbá a műemléki környezethez illesztenék a burkolatot és a berendezési tárgyakat.

Szűcs Balázs arról is beszélt, hogy az így csökkenő számú parkolóhelyek egy részét a kerület más utcáiban pótolják.

Mint fogalmazott, a teret „nívós térré” szeretnék kialakítani: a forró nyári napokon hűsítő vízjátékot terveznek, illetve különböző rendezvényekre, például adventi vásár tartására is alkalmassá tennék a teret.

“A téren olyan teraszlehetőségek lesznek, amely minden bizonnyal tövább öregbíti majd a Ráday utca hírnevét”

– mondta Szűcs Balázs.

A templom háta mögött a Semmelweis Egyetem Gyógyszerészeti Karát alakítják majd ki.

A téren álló katolikus templom (Assisi Szent Ferenc-templom) felújításának felelős tervezője, Kruppa Gábor az InfoRádiónak elmondta, hogy az épület tornyának héjazatcseréje és javítása már javában zajlik, ezzel párhuzamosan folyik a szentélyek körüli homlokzat és a templomkert felújítása is.

“A templom tornyát a tetején álló keresztig, 66 méter magasságig felállványozták, aranyozzák a keresztet és felhelyezik a díszburkolatot – mondta Kruppa Gábor.

A templom körüli járdákat is rendbe teszik, füvesítenek, kitisztítják a támfal fő elemeit, a kovácsoltvas-szerkezeteket pedig restaurálják.

Az első ütem pénzügyi vállalása 930 millió forint.

A következő ütemben a templom belseje következik majd, ez a szakasz az előkészítő fázisban van, és az ígéretek szerint a munkálatok nem zavarják majd a templom működését. A “látható” munkákkal 2020 májusában lehetnek kész, lesz toronyóra, és díszkivilágítás is.

Újabb részletek a Bakáts tér felújításáról a Nemzeti.net-en jelent meg,

#beruházás #közbeszerzés #Semmelweis Egyetem

0 notes

semnebune · 5 years ago

Text

Marcel Iureș și George Banu în dialog la UTE Fest

Vineri, 29 noiembrie, la ora 11.00, în foierul de la etaj al Teatrului Maghiar de Stat Cluj, teatrologul George Banu discută cu Marcel Iureș despre Versuri, personaje și actori singuratici. Dialogul are ca punct de pornire spectacolul Furtunade William Shakespere, pus în scenă de Gábor Tompa la Teatrul Național Cluj-Napoca, în care Marcel Iureș îl interpretează pe Prospero. Spectacolul face parte…

View On WordPress

#Gábor Tompa #George Banu #Marcel Iureș #teatru

0 notes

korkep-blog · 7 years ago

Text

Ajnácskői könyvbemutatón a gömöri fürdőéletről Kerényi Éva történésszel

Kevés, gyakorlatilag elenyésző esély van arra, hogy az ajnácskői fürdő újjáéledjen. A múltját azonban legalább most már behatóan ismerjük.

A Csemadok Ajnácskői Alapszervezetének vendége Kerényi Éva, a rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum történésze volt, akivel Farkas Ottó beszélgetett. Témája a történész összefoglaló köteteként tavaly megjelent gömöri fürdőélet, melyről beszámoltunk portálunkon is.

Mikó Alexandra, a Csemadok Ajnácskői Alapszervezet elnökének bevezetője után Farkas Ottó elmondta, hogy Kerényi Éva a könyvében komplexen mutatja be a gömöri fürdőéletet, azok keletkezését, fénykorát, és a megszűnését is. Hatalmas anyag, sok információval, melynek nemcsak gömöri viszonylatban van értéke.

Kerényi Éva

A „Kíváncsiságból vagy más okból nyúltál ehhez a témához?“ kérdésre válaszolva a szerzőnő elmondta, hogy családi vonalakban is kötődik a tájhoz. Édesanyja almágyi, édesapja pedig péterfali származású. Maga a téma szoroson kapcsolódik az első könyvéhez (Az akácdombos város, 2013, Gömör-Kishonti Múzeum Egyesület), amely Rimaszombat társas életével foglalkozik. Ennek anyagát még 2006-ban kezdte el gyűjteni.

Kutatása elsődleges forrásanyagát a korabeli gömöri vármegyei sajtó alkotta, melyet át kellett lapozni. Akkor tűnt fel neki, hogy ezekben már az 1870-es évektől nagyon sok olyan hirdetés jelent meg, melyek a fürdőzéssel, az ásványvizekkel, vagy éppen az Anna bálokkal foglalkoztak. „Gyakorlatilag nem volt olyan szám, amelyben ne lett volna csízfürdői, várgedei vagy éppen ajnácskő hirdetés“ – mondta.

Akkor fogalmazódott meg benne az az elhatározás, hogy a rimaszombati társasélettel kapcsolatos kutatás lezárása után visszatér a fürdőélethez, amely egy teljesen feltáratlan téma volt. Ismeretlen terület, melyet eddig senki sem kutatott, s nem jelent meg róla egyetlenegy összefoglaló munka sem. A tényleges kutatást 2011-ben kezdte el. Szívügyévé vált! Egy teljesen ártatlan szemináriumi munkának indult és egy doktori disszertáció lett belőle. A fürdőéletet bemutató könyv ennek átdolgozott, könnyedebb stílusú változata.

A legnagyobb nehézségeket a forrásanyagok hiánya okozta. Mint az többször elhangzott, a fürdőkről gyakorlatilag semmilyen levéltári anyag nem maradt fenn, sőt, még a máig működő Csízi fürdő sem rendelkezik történeti dokumentumokkal – 99,99 %-ban itt sem található korabeli levéltári anyag. Nem jobb a helyzet máshol sem, mert e tekintetben úgy magyarországi, mint szlovákiai viszonylatban csak egy nagyon gyér anyagot sikerült találnia.

Az anyaggyűjtés öt év kemény kutatómunkát jelentett, ingázást a források után. Hozzátéve, hogy Gömör-Kishont Vármegye levéltári anyaga mintegy 80 %-ban feldolgozatlan, ily módon nem is kutatható.

Ennek tükrében kiemeltebb jelentőséget kapott a korabeli sajtó, amely mindig jelentős véleményformáló jelentőséggel bírt. Az első nyomtatott gömör-kishonti vármegyei sajtótermék 1870-ben jelent meg. A lapok folyamatosan közöltek híreket, beszámolókat a fürdőéletről. A források másik nagy csoportját az országos magyarországi fürdő szakirodalom alkotta, melybe éppúgy beletartozik a sajtó, mint a fürdészeti szaktanulmányok, folyóiratok, tanulmánykötetek, fürdőkalauzok, brosúrák stb. melyek nagy részét orvosok, fürdőtulajdonosok, orvosdoktorok írtak.

Az információk nagy részéhez így csak közvetve, másodlagos információként, sajtón keresztül tudott hozzájutni. Ezeken keresztül lehetett rekonstruálni a korabeli fürdőéletet.

A fürdőzési kultúra már az ókorban kialakult, s gyakorlatilag a mai napig él. Magyarországi viszonylatban mérföldkőnek számít a 18. század vége, amikor Mária Terézia, az Osztrák Magyar Monarchia teljes területén elrendelte az ásványvizek, gyógyforrások összeírását. Kötelezővé tette – Gömörben is – hogy a vármegyék minden orvostudora írja össze és vizsgálja meg a területén található ásvány- és forrásvizeket. Ennek köszönhetően az 1700-as évek végén Gömörben is megszülettek az első, még latinul írott ásványvíz elemzések, statisztikák. A szerzők közül Keszler Antal, Pillmann István, később Marikovszky György végeztek jelentős kutatásokat.

A felmérések, kutatások vezettek oda, hogy a fürdőzés jelentős gazdasági forrást képezhet. Ezt erősítette meg később II. József is, még inkább felkarolta a fürdőügyet, az ásványvizeket palackozása tekintetében is. „Szabadidő, gyógyulni vágyás, pihenés, kikapcsolódás” – Magyarországon, beleértve kedvező éghajlati viszonyokat minden adott volt ahhoz, hogy a fürdőzés teret hódítson az országban, és adott ma is.

A különböző társadalmi rétegekből először a felsőbb rétegek és az arisztrokácia kezdett hódolni a fürdőzésnek, s csak a későbbi időszakban lett a szélesebb értelemben vett nagyközönségé.

A gömöri fürdők közül hivatalosan csak a csízi és rozsnyói fürdők voltak gyógyfürdők. Ennek feltétele volt, hogy a fürdőnek orvossal kellett rendelkeznie. Ennek a többi gömöri fürdőhely, közöttük az ajnácskői nem tudott megfelelni. Hozzátéve, hogy a fürdőorvosi mesterség másodrangúnak kezelt mesterségnek számított. Annak ellenére, hogy fürdők paciensek ezreit vonzották magukhoz. Csízen és Várgedén palackozták is a gyógyvizet, melyek országos szinten is megmérettették magukat. Ajnácskőn is voltak olyan tervek, hogy palackozzák a vizet, de a savanyúvízből (csevicéből) hamar elpárolgott a szénsav, így ezek a tervek nem valósultak meg.

A fürdőket rendszeresen járták az országos közegészségügyi biztosok, akik ellenőrizték a azok állapotát. A gyógyfürdői minősítéshez szigorú feltételeknek kellett eleget tenni. Kezdve a víz minőségétől, a tisztaságon keresztül egészen az orvosi ellátásig.

Az ajnácskői fürdő miniszteri, báró Kemény Gábor tulajdonában volt, aki számára elsősorban pihenőhelyeként, rezidenciaként szolgált, találkozó és szórakozóhelye volt. A gyógyításnak itt csak másodrangú szerep volt, a miniszternek nem volt érdeke, hogy e tekintetben a helyet felfuttassa. A környező lakosoknak, az itteni paraszti közösségnek ez így megfelelt, szívesen jártak, amit a korabeli „parasztfürdő” megnevezés is jól jelez.

Az ajnácskői fürdőt főleg mozgásszervi bajok, idegbántalmakban és főleg női bajokban szenvedő betegek választották gyógyulásra. Voltak neves vendégei is, pl. itt kezeltette magát Tompa Mihály felesége, de Budapestről is érkeztek páciensek. Kedvelt szórakozási helyszín volt. Losoncról, Rimaszombatból és máshonnan is jártak ide zenekarok, volt olyan is, hogy kettő volt itt egyszerre. Sőt, a fürdővendégek is gyakorta felléptek a színpadra.

Fénykorát az 1880-as évek első felében élte meg, amikor a látogatottság meghaladta a 200 vendéget. Általánosságban véve állandó vendégnek azt tekintették, aki legalább 5 napot töltött el a fürdőben. Egy átlagos fürdői polgár ebben az időszakban 4-6 hétre ment fürdőbe. A Csízi fürdőnek a fő szezonban a századfordulón 1000 – 1200 vendége volt. Ebben az időben az ajnácskői fürdő már csak emlékezetben élt.

A fürdőről csak rajzok, metszetek, újságcikkek maradtak meg, fürdői tárgyak, poharak, üvegek nem. Visszaemlékezések, fürdői levelek viszont igen, melyek pontosan leírják, hogy hogyan mozogtak a fürdőben, hogy néztek ki az épületek.

Kerényi Éva elmondta, hogy sem a fürdő létrejöttére, sem a megszűnésére nincsenek pontos adatok. 1850 körül már voltak itt kezdetleges épületek, egy 1898-es térképen még be vannak jelölve az épületek, 1893-ban már nem nyitotta meg a kapuit, 1894-ben pedig „Úgy látszik, elzengette a hattyúdalát” jellemezték. 1907 körül, az ide kiránduló rimaszombati diákok már nem találtak ott fürdőt. A legidősebb lakosok emlékezetében, akiket a szerzőnek sikerült megszólítani (1920 körül születtek) sem emlékeznek rá.

Nem volt egyedüli eset. A csízi és várgedei fürdőt leszámítva valamennyi fürdő hasonló sorsra jutott. Mi okozta a vesztüket? „…ha egy szóval kellene kifejezni, akkor azt mondanám az igénytelenség… ha bővebben, akkor a pénzhiány, tőkehiány, gyenge infrastruktúra…az adott közeg nem igényelte a fejlődésüket” – mondta ezzel kapcsolatban Kerényi Éva.

Kevés, gyakorlatilag elenyésző esély van arra, hogy az ajnácskői fürdő újjáéledjen. Arra viszont van remény, hogy legalább a cseviceforrások és környéke megújuljon. A helybéliek egy lelkes csoportja célul tűzte ki, hogy az egykori fürdő megmaradt forrásait kitisztítják, és rendbe teszik annak környékét is.

Puntigán József

#Ajnácskő #báró Kemény Gábor t #Csemadok Ajnácskői Alapszervezete #Csíz #Farkas Ottó #Főoldal #fürdőzés #Gömör-Kishont Vármegye #Gömör-Kishonti Múzeum #Kerényi Éva #Mikó Alexandra #Rimaszombat #Tompa Mihály #Várgede

0 notes

rudyroth79 · 5 years ago

Photo

Știri: „Titus Andronicus” și „Woyzeck” își dau întâlnire pe scena online a Teatrului „Bulandra” (27, 29 mai 2020) Iubitorii de teatru încă nu pot să vină în sălile de spectacol. Teatrul Municipal „Lucia Sturdza Bulandra” din București a reușit însă, prin selectarea şi difuzarea în fiecare săptămână a unor spectacole importante din repertoriul său trecut sau prezent, să fie în peste 1.500.000 de locuinţe ale românilor din Bucureşti, din ţară şi din lumea largă.

#cultură #Gábor Tompa #Georg Büchner #Heiner Müller #Mihai Constantin #Oana Pellea #societas #știri #teatru #Teatrul Bulandra #Woyzeck

0 notes

bdpst24 · 5 years ago

Text

II. Richárd – bemutató a Pesti Színházban

A II. Richárd bemutatójával folytatódik december 21-én a Vígszínház Shakespeare-sorozata Vecsei H. Miklós főszereplésével. William Shakespeare királydrámáját a nemzetközi hírű kolozsvári alkotó, Tompa Gábor rendezi a Pesti Színházban.

A mű a szerző ritkán játszott darabjai közé tartozik, költői szépségével mégis kiemelkedik a királydrámák közül. A fiatal uralkodó sorsa egyben a hatalomért folyó…

View On WordPress

0 notes

aretsorozat · 7 years ago

Text

A Rét XXXVII. rész, 4. buborék

Öten a zűrben. Szalon a szalonna. Ditke idén csak nézi a bajnokságot.

Szadó Nagyúr fel és leszegez. Pezsgő pukkan, két kutya meg beszélget.

SE NEM NYILAS, SE NEM HAJAZ

- De most tényleg, szívemnek sorstársai! Van valakinek halvány fogalma arról, hogy hol vagyunk?- érdeklődik Gábor ön-azonos űrhalek pőre lélek a többiektől. Nem mintha reménykedne abban, hogy kielégítő választ kaphat a körülötte lebegő, forgolódó, egyfajta erőtérnek is felfogható, ám biztosan meg nem

ragadható izéktől.

- Az űrben, Gábor úr- válaszol korrekten Ónagy Jenő ön-azonos űrhalek pőre lélek, ámbátor ezzel annyira nem mondott sokat, hogy mintha meg se szólalt volna. Ettől függetlenül az udvariasság a számára mindenkor kötelező. Egyszerűen azért, mert őt így rakták össze a Nagy Mennyei Szerelőből.

Ezzel szemben Vágási Matyi ön-azonos űrhalek pőre lelket nem így, ezért

az ő válasza imígyen hangzott:

-A zűrben, baszod. Már megint.

- Helló!- teszi ehhez hozzá Hello, az öntudatra ébredt egykilós kiszerelésű

húskonzerv pőre lélek.

És akkor beállt a csend. A lebegés, a forgolódás a sötét semmi mélyén.

De bezzeg a nagydumás azóta se szólalt meg, hogy őkelmét a sorstársaival együtt Balogh Béla erotikus táncművész valami iszonyatos, misztikus erő kiragadta és ide lökte. A De Most Penész. Bizony, ebben a helyzetben van mit átértékelnie. Momentán nem úgy néz ki, mint csakugyan a Teremtő kiválasztottja lenne, hogy vezesse az öntudatra ébredt egykilós kiszerelésű, pokoli ízesítésű húskonzerveket és a velük szövetséges lények milliárdjait az Univerzum, és az Univerzummal párhozamos, merőleges, valamint, tompa és hegyesszögben elváló Univerzumok meghódítására, az Élet Élni Akar jelszó hangoztatásával.

- Ám mégis, szívemnek sorstársai! Az űrön belül mégis hol lehetünk?

Már azon kívül, Matyikám, hogy a zűrben. Ónagy úr! Maga mégis gyakorlott számkivetett. Hiszen önt, mint ősi halekot, már több ezerszer több ezer éveken át ebrudalták ki különböző bolygókról, csillagrendszerekből. Már ha erre jól emlékszik.

- Most hogy mondja, Gábor úr, valami rémlik, de nem nagyon…

- Húgyagyú vén hülye!

- Helló! – teszi oda a felkiáltó jelet Hello Matyi megállapítása mögé.

És akkor megint csendben lehetnek Gábor úr következő nyughatatlankodásáig.

De Most Penész pedig arra gondol, ha ez így marad, akkor jobb lett volna megmaradni a tompa öntudatlanságban, é felfalattatni bárki idegen lénnyel

a csíz űrbékában, vagy bárhol másutt, megemésztetni és salakanyagként új körforgásba kezdeni a szerves anyagok halmazában, vagy még lejjebb ereszkedni a létezésben, lenni mészkő, vagy zsíros föld, vagy szennyvíz, vagy szén, kőolaj, lenni bármi, csak ne itt kelljen lebegni, forgolódni a mélyűrben három tapló halek meg egy Hello táraságában. Hát nem volt neki elég elviselni ezeket Balogh Kázmér erotikus táncművész porhüvelyében?! Bár az még mennyivel jobb volt. Reményteli. Előtte a jövő. Volt egy saját űrbékája, hozzá hűséges személyzete… De hát mi történt? És miért? És mi volt a célja ezzel a Teremtőnek? És egyáltalán?!

- Mégis, szívemnek Ónagya! Nem ismerős egyetlen csillagkép se?

- Sajnos, Gábor úr…

- Mert amott az mintha a Nyilasra hajazna…

- Kopasz az is nem nyilas, bazmeg!

- Helló!

- Ennek a beszólásnak nincs semmi értelme- jegyzi meg halkan Ónagy Jenő

ön-azonos űrhalek pőre lélek. És bizonyos szempontból ezt nem kellett volna.

Olaj volt a tűzre. Már ha a sötét anyagon és energián kívül itt bármi fellelhető lenne, egy-két kóborló porszemcsén és néhány hidrogén molekulán kívül, akik arról álmodoznak, hogy úgy húsz harminc millió év múlva talán már lesznek annyian, hogy belekezdjenek egy „na már mért ne alakulhatnánk csillaggá” című merész projektbe. És miért ne? Ha másoknak sikerült…

- Annak nem volt értelme, hogy mi szóba álltunk veled, Jenő!

- Rendben, Matyi…

- De nincs rendben!

- Rendben, hogy nincs rendben, csak…

- Nekem ne mondd azt, hogy rendben, hogy nincs rendben, rendben?!

- Ne kezd ezt a vádaskodást újra!

- Mért ne kezdjem? Sietsz valahová? Nincs rá időd?

- Helló!

Úgy tűnik, Hello egykilós kiszerelésű, öntudatra ébredt húskonzerv Matyi spanjává szegődött. Ha neki meg ez a jó, akkor hello. Amúgy tényleg nem siet senki sehová. És a mutatott csillagkép tényleg se nem nyilas, se nem hajaz, hanem tök ismeretlen ábrázattal hunyorognak úgy, hogy vélhetően a világon semmi közük nincsen egymáshoz. Csak lebegnek az űrben. Mint öten a Zűrben.

BÁR CSAK…

És a színpadon a szalon Szalonna. Tényleg ez a zenekar neve. Szalonna Szalonzenekar. A szakma szerint nem hogy Budapesten, de az országban, sőt, Közép-Európában ők most a legjobbak. Nem is voltak olcsók. Pláne szilveszterre. No de kinek ne telne rá, mint Lápi úrnak? Így aztán éjjel tizenegytől hajnali háromig övék a tér. És a Szalonna Szalonzenekar garancia

a fergeteges hangulatra. Tudnak ők mindent. A sramlitól a kemény rockig.

Szamba, salsa, tangó, rumba és tök, de ha arra van igény, akkor operett, Bach vagy az Ötödik szimfónia. A zenekar névválasztásában van némi önirónia. Saját maguk híresztelik, náluk tag száz kiló testtömeg alatt senki nem lehet, beleértve a manapság oly divatos salsa táncos lányokat is.

És ahogy a Szalonna belecsap a lecsós húrokba, megtörténik a csoda.

A turistaház ebédlője kiürül. A piás pult előtt a sorok megszűnnek.

A svédasztalok környéke a kiszolgáló személyzet és magányos kísértetek járta

vidék. Ami annyit jelez, hogy tényleg annyira jóllakott és/vagy berúgott a vendégsereg, hogy több nem fér, ami alkoholban azért eléggé elképzelhetetlen, vagy annyira jól nyomja a zenekar. Illetve a két opció együtt.

Csak Főmérnök Béla ácsorog a terem közepén idült részegen, és mosolyog

a halálosan elcsigázott személyzetre, a jó gazda vidámságával. Főmérnök Béla ott tart, hogy ebben a percben még Vágási Druida Ferencet is kedveli, holott ősi, zsigeri gyűlölet parázslik kettőjük között, amióta csak összeismerkedtek.

-Megcsináltuk, Ferikém! – tárja hát ölelésre a karját, és noha Vágási Druida Ferenc nyakas macsó is tud lenni, három nyálas pusziját nem ússza meg.

Utána azonban szóhoz jut.

- Mármint mit?

- Dőlni fognak ide a népek! Divat lesz ide kijárni, fogadjunk!

- Szerintem ne fogadjunk!

- Mért ne?

- Azért, mert engedj el végre!

Vágási Druida mérgesen rázza le a főmérnök úr karját a válláról, aki erre kissé megsértődik.

- Neked meg mi bajod van velem, Vágási?

- Semmi.

- Figyeljél már! Ha én nem segítek, akkor a kibaszott Ladátok még mindig a telkeden rohadna.

- Elég pénzt kerestél ahhoz megint, hogy itt legyen.

- Mi van? Ezt meg hogy érted?

- Sehogy!

Vérfarkas János siet melléjük békíteni. – Gyerekek, szilveszter van.

- És?

- És ma különben se veszekszünk. Inkább gyertek, végre igyunk mi is valamit!

Vérfarkas János az urakat az italos pulthoz, a pihegő Julcsi elé húzza.

- Szervusz, Julcsikám!

- Szerintem m már találkoztunk.

- Hát úgy százszor. Na, srácok, mi isztok? Nyögjétek be a főszerkesztő asszonynak.

- Vodkát- vágja rá újra vidáman Főmérnök Béla. Feri marad a kelták nemzeti italánál. - Sört.

- És neked, János, pezsgőt- bólint Julcsi, és miközben kiszolgálja az urakat, végre érdeklődhet a Lada felöl.

- Lehet, én is kipróbálnám Taki bácsi kaszniját, Feri bá’.

- Tedd meg!

- Kívánni is lehet tőle?

- Tőle mindent lehet.

- Mert maga mit kívánna, főszerkesztő asszony?

Julcsi végigméri Bélát, mi köze hozzá. Aztán elé csapja a vodkáját.

- Egészségére!

- Mert én azt ám, hogy a jó isten áldja meg a Lápi Lidércet!

- Jó, őt megáldhatja- egyezik ebbe bele János és Feri.

- Mi? Hogy egy elvileg gonoszságra kiképzett túlvilági fazon ilyen jó fej legyen!

- Ja.

- Ez is igaz.

- Kéne még vagy tucatnyi ilyen, azt akkor ezek ki is húznák a szarból az országot. Mi?

- Ja.

- Azok ki.

Julcsi viszont nem figyel a főmérnök úr szómenésére, a figyelme visszafordul a Szalonna Szalonzenekar lakodalmas rockjára. Ők ebben is profik. Aztán az adásrendező ihletett megérzésére hallgatva visszavág a Lada Szentéjbe, ahol a stúdióbeszélgetés még mindig folyik. És közben arra gondol, hogyha lehetne kívánni a Ladától, akkor ő írna egy listát, mielőtt beül.

Bárcsak ne beszélne többé Hegyit a Gyerek, és fejlődne úgy tovább, mint minden normális, egészséges, kétéves kisfiú.

A nagyfiú meg bárcsak abbahagyná a Hell Combatot, noha mint teszt-játékos, sokkal többet keres vele, mint Tibor meg ő együttvéve. És bárcsak tanulna végre, mint a güzü, hogy felvegyék az egyetemre és bárcsak eldöntené végre, hogy melyikre. És bárcsak összejönnének végre Bogival.

Flóra meg bárcsak férjhez menne Georgehoz, de úgy ám, hogy ásó-kapa és nagyharang, és sok gyerek, és boldogan élnek, és sose halnak…

Mert ez bárcsak egy olyan mese lenne, ahol soha senki se hal meg, sőt, egy futó náthánál komolyabb betegsége se lenne, de inkább még az se. A családhoz természetesen hozzá értve Hirig urat is, aki bárcsak egy picit tetszetősebb kiállású eb lenne, bár így is jó, mert meg lehet a látványát szokni. Sőt.

Ha jobban belegondol az ember, Hirig úr direkt így szép.

És végül de nem utolsó sorban bárcsak felváltaná őt valaki az italpultnál.

És bárcsak így teljesülne Julcsi minden kívánsága, pedig még bele se ült Taki bácsi taxijába. Izaura jelenik meg a színe előtt, és nem italt kér, hanem felajánlja, hogy beáll a helyére, mert akkor nem kell Kisbabossal a lakodalmas zenére rockiznia. Mert momentán semmi kifogása ifjú udvarlója ellen, de

táncolni azt rohadtul nem tud, lakodalmas rockra figurázni pedig annyira ciki, hogy ezt még egy szilveszteri atom részegség se írhatná felül.

BEETHOVEN IS STIMMEL

Janka néni és Erőss úr egyenlőre a tizenkét szobás, kongóan üres és alulfűtött villává alakított panzióban nyomatják a óév utolsó perceit. Bár a szalonban legalább meleg van. És a Szalonna zenekar némi vidámságot csempészett kettőjük közé, ám náluk az adásrendező ihletett vágása a Lada Szentéjbe annyira nem jött be. Mivel sajnos Jankának is az eszébe jutott, hogy még ő se próbálta ki magán a kaszni hatását. És ugyan mért ne hozná ezt szóba a vőlegénye előtt?

Már csak azért is, mert lassan kínosan régóta jegyesek, már a mai rohanó világ szokásaihoz képest. És Erőss Jonatán bizony nem tesz lépéseket a boldogító igen kimondása felé. Pedig már Veronika druida esküvőjén is szóba került, aztán Jonatán szempontjából, feledésbe merült az ügy.

- Hallja, barátom? Mi nem ülünk be?

- Hová, Janka drága? –próbálja nagyon nem érteni, mire kérdez rá a milliárdos

vénasszony.

- Hát miről van szó, maga kis buta?

- Ja, hogy oda? – Akkor voltam én buta, amikor igent mondtam én magának, vén satrafa! Persze, ilyesmit Erőss úr még gondolatban is csak dünnyögve merészel mondani magának. Amitől rögtön ingerült is lesz. Mért?

Mért fél ő, az adóhivatal rettegett adu ásza, ettől a nőtől? És ha nem fél, akkor mért nem meri neki megmondani, hogy felejtsük már el ezt a bolondságos, aranyom. Nem, nem aranyom, nagyságos asszony. Amúgy nagyon köszönöm, és tényleg igazán hálás vagyok, hogy kegyed egyedül hisz az én musical szerzői zsenialitásomban. Ami nincs. És én tényleg és akár írásba adva is ígérem önnek,

hogy mint régi, meghitt jó barátja, óvom, kezelem, könyvelem azt a kurva sok pénzét, és amikor kegyed végre feldobja a talpait, akkortól is úgy kezelem ezt a vagyont, hogy ön elégedetten nézi majd a Mennyből, vagy a Pokolból.

Igen, lesz Új Angol Kisasszonyok Tanoda. Ha másutt nem, akkor ezt a panziót alakítja majd át annak, mint szerény kezdet. Elvégre a nagy előd, Brunszvik Terézia is egy óvodával kezdte, no és igen, ha nem is ő maga, hanem egy másik Brunszvik magával Beethovennel folytatta… Tehát a nevelés és a muzsika, talán nem is ártana Rétről Martonvásárra költözniük… Á, brrr, ez még egy ilyen múló, szilveszteri koccintás előtti gondolat foszlánynak is rossz…

És ide érve Jonatán már nem gondolt semmit, mert Janka megfogta a kezét.

- Talán meg kéne vennünk azt a Ladát, nem gondolja?

- Azt a Ladát?

- Maga szerint eladó?

- Á, azt nem hinném.

- És ha elcserélnénk a limuzinnal?

- De hát jó neki ott a szentélyben.

- Igaz. Akkor…holnap nem ugrunk ki oda?

- Nem tudom, nyitva vannak-e Feriék, és…

- Én úgy tudom, a szentéj sosincs zárva.

- Azt mondja?

- Menjünk?

- Majd…meglátjuk…

- Vagy hívjunk taxit és menjünk a nép közé most?

- Á, jobb itt…- a franc se fog égne veled, te vén dög.

- Igaz, meghitten. Ugye, Jonatán?

- Hogyne, Janka drága.

- Ugye betette azt a pezsgőt a hűtőbe?

- Már délben…- és azóta tizedszer kérded.

- Remek. Töltene nekem egy gyűszűnyi snapszot?

- Hogyne!

Jonatán tüstént és pattan, mert ezzel kiszabadul a szörnyű kézfogóból.

Az asszony figyelme meg visszafordul a Lada talk showra.

A CEGLÉDI HAT HÚSZAS

-Hát én tegnap ültem benne!- szól hozzá Laci úr, Tiborunk unokabátyja, amitől egy kicsit mindenki összerezzen. Molyirtó Mosolyú Mónika pedig sietve lejjebb veszi a hangot a közvetítő kocsiban. Bizony, őt megtűrik ott, mert az adásrendező mint régen látott, kedves kollégát üdvözölte. Mint profi a profit. És aztán ragaszkodott ahhoz. hogy ezért a melóért Mónika is extra gázsit kapjon, elvégre Lidérc úrnak telik rá.

Tibor hangjára a Lada szélvédője és a szentély portálüveg fala is kissé megremeg. Kovács doci pedig nyájasan fordul a megszólalóhoz, mit sem törődve a saját és mások hallásával, elvégre ő pedig zsigerből nagyra értékel bármi extrémitást.

- No és mit tetszett tapasztalni?

- Hát! De mondta is a Bendő atya, hogy a Szentlélek munkál benne.

- Igen, a jó atya ilyesmiről szokott suttogni…- jegyzi meg kicsit pikírten Veronika. Mert neki meg az jutott az eszébe, hogy régen vége kéne legyen a műsorának. És ezt a bájolgást a Lada szent színe előtt különben is unja.

És különben is fel kéne hívni Klára mamát még éjfél előtt, hogyan érzik magukat Gábor úrral Velencében. Mivel ott ragadtak. Szilveszterre.

Mivel nekik meg erre telik. Aztán Ákost is fel kéne kutatni a tömegben, mert az a furcsa érzése támadt, hogy hiányzik neki. A saját férje. Egy kissé perverz dolog, de ez van. Egyetlen mentsége, hogy még csak fél éve házasok.

-Hát! Azt éreztem bent, he, hogy nekem ide kéne költöznöm! – mondja közben

a Laci sógor. És ettől többekben is megáll az ütő egy pillanatra, de nem csak

a közölt óhaj hangereje miatt. Például Tiborban, aki végre egy fasírt golyócskát rágicsál éppen a svédasztal mellett, a fáradságtól kissé homályos szemmel

bámulván a tévét közben.

-Ne már! – nyög fel. Aztán ijedten Julcsit keresi a tekintete az ivópultnál, ám a helyén már Izaura unatkozik, a pult másik oldalán meg Kisbabos szorongat egy

dobozos sört, mivel ennél keményebb alkoholt a szíve hölgyétől márpedig nem kap. Úgy kell neki, minek csajozik.

Közben a szentéjben Doci viszi tovább a szót.

- Úgy érti, ide a szentéjbe, a Lada mellé?

- Az se lenne rossz… Hé! Azt lehet?

- Hát ha áttér a druida hitre…

- Á, azt nem lehet. De ide a Rétre. Jó hely ez. Gondoltam, na!

Hé! Jövök!

- Hát ha jönni tetszik, az isten hozta!

- Meg a ceglédi hat húszas, ahogy mifelénk mondják, haha.

A VIRSLIBEN SINCS ABSZOLÚT IGAZSÁG

A Doki meg arra próbál emlékezni, hogy hol is van az a mifelénk,

ahonnan Laci sógor jött, és ahol azt mondják, hogy ceglédi hathúszas.

Mert tudja, csak nem emlékszik. De annyira nem is fontos. Viszont ha

Laci sógor tényleg Rétre költözik, akkor a fül orr gégész kollégáknak

eljött az aranykor, nem is beszélve a hallókészülékek forgalmazóinak.

Tényleg, vajon mit kéne Laci sógor arca elé tenni, hogy élvezhetővé halkuljanak tőle amúgy normális, hétköznapinak tűnő verbális megnyilatkozásai?

Talán egy műanyag vödörnyi vákuumot? Az elég lenne, csak akkor megfulladna szegény. No mindegy. A holnap dolga nem a ma gondja. Nem feltétlenül.

És tud ám a Doki még ilyen bölcseket, főleg ma este.

Őszintén szólva, és a Doki nem is röstelli bevallani, ezer éve nem volt ilyen jó szilvesztere! Végre tök egyedül! Pontosabban Hirig úrral kettesben.

Hát valahol Pest megyében, a Duna-Tisza között? Ott „mondott” a Laci sógor valami falut, az árvalányhaj, a buckák és a homoki vipera őshonában. De csak nem Laci sógor hangjától indultak el szegény kis kígyók a kipusztulás felé?

És mi lesz, ha az ordító művész rokon tényleg Rétre költözik? Talán meg kéne akadályozni? Méltatlan vállalkozás lenne. Azt kéne inkább kimódolni, hogy Flóra lánya maradjon itthon, vőlegényestül, mindenestül. Kutató orvos ide is kell, ha nem is ARére, de kis hazánknak…

Kilátástalan.

Most minden esetre élvezi az egyedüllétet. Éjfél után megvárja, amíg a nép

kipuffogja magát, aztán elmegy egyet Hirig úrral barangolni. De csak rövidet, mert a hálószobában alszik a gyerek. Mármint Krisztián. Aki a keresztelő, avagy az újabb Hegyit Beszélés óta ismét egy normális, tündéri kisfiú.

Még az a szerencse, hogy ez a fellépése nem volt publikus, és nem is terjedt el pletyka formájában, holott az ilyesminek ez a természete. Mégis csak jó arc ez a Bendő atya. Hogy viszonylag megrendülés nélkül vette tudomásul az eseményt. Ami nyilván minimum ambivalens érzéseket keltett benne. Elvégre mégis csak a főnököt idézte a kölyök. És tényleg el kéne dönteni, hogy jön ő ehhez?

De tényleg el kéne dönteni?

Közben a tévében az adásrendező visszavágott a Szalonna Szalonzenekarra.

A hideg ellenére a színpad előtt frenetikus a hangulat.

A „Kislány vigyázz, kislány vigyázz, kislány a bugyira vigyázz” című örökzöld

sláger mindig bejön, legyen a vendégsereg bármely úri, sőt, karót nyelt urak és kékharisnya hölgyek gyülekezete, ez a nóta éjfél körül mindig bejön.

Hanga Marilyn Edina jelenik meg a szám lecsengése után eléggé vihogva.

Tisztéra úgy néz ki, mint aki egy kicsit sok rumot ivott. Tea nélkül.

- Hallod, Hirig?

Hirig úr álmosan néz fel a Dokira a díványon fekve, mi kéne. Ha Juli ezt látná, hogy a féltve őrzött pihe-puha moher pokrócán, ami annyira moher, hogy szinte mekeg, abból egy szuper jó kis botrány keveredne. Majd hajnalban ne felejtse el alaposan kirázni, hogy ne maradjon rajta kutyaszőr. Ám még nem ez a sürgető feladat.

- Szerinted megfőzzük a virslit, vagy csak tegyük be a mikróba?

És Hirigen látszik, hogy ezen egy kicsit elgondolkodik. Mind a kettőnek megvan az előnye és a hátránya. Mert például ha megsózzuk a vizet, és csak addig főzzük a virslit, amíg az egyet rottyan, akkor nem fő ki az íze. De ha csak fél percnél tovább hagyjuk a forrásban lévő vízben, akkor sózhatod. A mikroban viszont pont vizet veszt, fonnyad. Hát bizony virsli főzés ügyben sincs abszolút igazság. Hirig ezt nagyon is jól tudja. Ezért rövid megfontolás után a Doki

arcába ásít egy akkorát, hogy tényleg belátni a torkáig.

MERT ÚGY IS SZÉP AZ ÉLET, HA RÖVID

Na most a virslit evésben még úgy sincsen abszolút igazság, hogy a Rét csúcstartója és ezzel örökös bajnoka idén nem vehet részt a szilveszteri

újévköszöntő versenyben, amit Lápi úr jótékony szponzorálásának köszönhetően mégis csak megrendeznek. Mert neki erre is telik. Mégpedig a legdrágább, juhbeles virsliből, egy igen előkelő vendéglő mesterséfje által elővezetve.

Nem mintha ehhez egy mesterséf kéne. Kukta is alig. Ha tudja a titkot, hogy sós vízben főzni és csakis rottyantani. Illetve nagyipari helyzetben sós víz gőze felett izzasztani. Pont úgy, ahogy azok a hentesboltok szokták, ahol kifőtt meleg húsokat is árusítanak, mégpedig a hentesbolt egy kies sarkában, ahol az igényes vevő az állapultnál szambázva rágja és nyeli a virslit, a kolbászt, a hurkát, a sült oldalast, a császárt igazi kommersz mustárral, ami olyasformán barnássárga, mondjuk okker, mint a macska széklete, amikor hígat fosik. Vagy esetleg vizes uborkával és/vagy ecetes alma paprikával, és bűnösen puha, még szinte langyos fehér kenyérrel.

Mert úgy is szép az élet, ha rövid.

Ám azért a pénzért, amit a mesterséf elkért a hidegtálak és egyéb finomságok elkészítéséért, bevállalta a szilveszteri virsli megfőzését is. Mivel Lápi úrnak telik rá.

Hanga Marilyn Edina ebben a szellemben, és rumközi hangulatban hívja

fel a színpadra a Kelet –Nyugati Sámán Kulturális Központ és Szabadidő spirituális vezetőjét, Vágási Druida Ferenc főpap urat, hogy egy éjféli pukkantással hivatalosan is nyissa meg e nagyra hivatott intézményt, és mindjárt utána kezdődjék a bajnokság. A verseny zsűrije a Szalonna Szalonzenekar tagjai lennének, ha maguk is nem jelezték volna indulási szándékukat.

Vágási Druida Ferenc tehát Edina invitálásának engedve megy fel a színpadra, egy üveg pezsgő társaságában.

Azt már tekerné is a drótot a pezsgő dugójáról, hogy hamar túl legyen a számára kínos kötelességen, lévén a főméltóságú úr, a tiszte ellenére, nem kedveli a túlzott nyilvánosságot, és ritkán a szavak embere. No de a forgatókönyv szerint, amihez eddig az adás rendezője tökéletes rendben ragaszkodott, még maradt két perc éjfélig. Úgyhogy itt most két percig csevegni kell, nincs mese.

Ahelyett, hogy Hanga kisasszonyt letámogathatná a VIP sátorba egy rumra.

- Hát mit mond ilyenkor egy druida, Feri bá’?

- Ilyenkor milyenkor, Edina?

- Hát szilveszterkor.

- Boldog új évet?

- Ja! De maguknál nem tíz nappal előbb van a nagy buli?

- De. Napfordulókor.

- De akkor mi mégis mért hogy, hogyhogy?

Vágási úr csak most veszi észre, mennyire keresztbe állnak a Hanga marilyn igézően kék szemei. Így baráti gesztusként megpróbálja értelmezni, mit akarhatott kérdezni.

- Hát mert most van szilveszter.

- Ja! Ne már!

- De.

- A pogány többség kedvéért?

- A többség kedvéért.

- Értem! És egy druida szemszögéből ki számít pogánynak?

- Aki pogány.

- Ja! – Edina ezt a választ, ebben az állapotában nem érti, de van már annyira

dörzsölt, hogy úgy tegyen. – Na jó. Akkor nyissunk!

- Most?

- Ja.

- Ezennel megnyitom!

- Hurrá!

- Boldog új évet mindenkinek!

- Hurrá, hurrá!

És Feri nyitja a pezsgőt, és a Szalonna Szalonzenekar tust húz, aztán pukkan a pezsgő, a zenekar gyönyörűen eljátssza a Himnuszt.

És örömködés közben a személyzet villámgyorsan átrendezi a színpadot a virslit evő bajnokságra. Asztalok, székek, tányérok, tálak és két hatalmas kondér, bennük száz-száz kiló juhbeles finomsággal, sós vízben, éppen csak megrottyantva, és aztán diszkréten melegen tartva.

Mert úgy jó a virsli, ha sok. Mivel az élet is lehet úgy szép, ha rövid.

AZ ÉN HELYEM OTT VAN

De úgy nem lehet szép, ha túl rövid. Ha az ember úgy érzi, még annyi mindent

tartogatott a számára. És a lehetőségekhez képest oly kevéske jutott.

Ilyesmi kavarog özv. Huszárné, Ditke elméjében is, ahogy édesbús boldogságban ül az ő Bélája mellett. Mégpedig otthon, a Ditke lakásában!

Mivel saját felelősségre kiengedték Kelen urat a kórházból. Tulajdonképpen

másodikáig eltávozásra. Érdemben addig úgy se foglalkoznának vele.

És akkor már jobb a családi környezet. De aztán lesz ám kínszenvedés.

Kelen úr rehabilitációja alatt. Mert bizony a hosszú kómától szegény igencsak elsorvadt. Az izmai. Meg a szorgos munkával felszedett felesleges kilói.

Hovatovább újra beállhatna zsokénak. Azaz dehogy is állhatna be! Kitenni őt annak, hogy leessen a lóról? Hogyisne. Bélával, mint hímes tojással mostantól. És jó sokáig.

Igen, lehet úgy is szép az élet, ha túl rövid. De mégis csak szebb úgy, ha hosszú.

Nem méltatlanul, mondhatni, orcátlanul hosszú, amikor a testet a betegségek tartják úgyszólván életben, hanem olyan emberes. Mondjuk nyolcvan év, egészségben. Na. Ennyi idő alatt már lehet. Kihasználni a lehetőségeket.

És ehhez képest Ditke meg Béla ideális korúak. Vagy nem? De.

Sok minden van már mögöttük, rengeteg keserű, kevéske szép emlék, tapasztalat. De a java még hátra van. Vagy nem? De.

Hát így néz a Ditke a Bélára, a Béla meg Ditkére, egymás kezét fogva.

Béla még a tolószékben, amit a Doki közbenjárásával kölcsön kaptak a kórházból. Mert a Béla még nem akar ágyba feküdni. Ditke megérti.

Feküdt ott mostanában eleget. Mint ketteske. Na és az a szegény fiatalember?

Akit a Vilmos őrnagy sasolt órákig? Hogy az milyen jóképű! Hány éves lehet?

Huszonöt? Na nem, nem lehet úgy szép az élet, ha túl rövid.

- Hallod, Ditke?

- Mondjad, Bélám!

- Mire gondolsz te mostan?

- Leginkább még mindig csak terád, Béla.

- És mi lesz, ha így maradok, tolószékben?

- Dehogy maradsz.

- De ha?

- Majd a gyógytornászok.

Ebbe belegondolnak. Hát majd ők rehabilitálják a Bélát.

A tévében Hanga Marilyn Edina elkezdi bemutatni a versenyzőket.

Úgy látszik, megitatták kávéval, mert most nem vihog annyit. Bár neki még ez is jól áll, hogy becsípett. Szexi.

- És holnap jön át az anyám?

- Jön- borzad össze Ditke. Hát jön. Hát csak muszáj volt neki szólni, hogy ébren van a fia. Mégis csak ő szülte.

- Hát ha jön, majd elmegy- vigasztalná Kelen úr az asszonyt.

- Csak el.

- Ha nem veszekszel vele, hamar elunja.

- Ezt jó tudni.

- Azért mondom.

És elkezdődnek az első harapások a virslibe. A színpad előtt az úri közönség buzdítása, mintha bokszmeccsen ülne, vagy Fradi-Dózsán szurkolna.

- Neked is ott kéne ám lenned, Ditke.

- Hol?

- Hát a versenyzők közt. Ott lenne a helyed.

- Az én helyem ott van, ahol te vagy, Béla.

0 notes

zarojel-hu-online-hirmagazi-blog · 7 years ago

Text

Olvasás nyáron - tudjuk mit írtak, de mit olvasnak?

New Post has been published on https://zarojel.hu/olvasas-nyaron-mit-olvasnak/

Olvasás nyáron - tudjuk mit írtak, de mit olvasnak?

[vc_row][vc_column][vc_column_text][/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]Harold Bloom szerint egyetlen generáció sem engedheti meg magának, hogy ne állítsa össze az úgynevezett nagy könyvek listáját. Hiszen az irodalmi kánonnak, a remekművek normatív listájának fontos szerepe van kultúránk, civilizációnk fennmaradásában. Összeállítottunk egy listát azokból a könyvekről, melyben sem az otthonülő, irodalomra fogékonyak sem pedig a könnyed szórkoztató irodalomra vágyók nem fognak csalódni. Olvasás nyáron – tudjuk mit írtak, de mit olvasnak?[/vc_column_text][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMHolQzMlQTFyJUMzJUIzamVsJTIwZWxzJUM1JTkxJTIwa2VyZXN6dGVzJTIwLS0lM0UlMEElM0NpbnMlMjBjbGFzcyUzRCUyMmFkc2J5Z29vZ2xlJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwc3R5bGUlM0QlMjJkaXNwbGF5JTNBYmxvY2slMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWNsaWVudCUzRCUyMmNhLXB1Yi0yNjI5NzQ4MjgzNjcyNTEwJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1zbG90JTNEJTIyMzc3MTAyNTE4NSUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtZm9ybWF0JTNEJTIyYXV0byUyMiUzRSUzQyUyRmlucyUzRSUwQSUzQ3NjcmlwdCUzRSUwQSUyOGFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTNEJTIwd2luZG93LmFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTdDJTdDJTIwJTVCJTVEJTI5LnB1c2glMjglN0IlN0QlMjklM0IlMEElM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlM0MlMkZjZW50ZXIlM0U=[/vc_raw_html][vc_single_image image=”131276″ img_size=”800×600″ add_caption=”yes” alignment=”center” onclick=”link_image”][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

Megnéztük mit olvasnak a magyar könyvszakma nagyjai.

Kukorelly Endre Porcelánbolt című könyvében ír arról, hogy az írjon, aki minimum egyszer így-úgy végigolvasta, majd újra rendszeresen végignézte az utolsó fél évszázadban született műveket,……Nem rettenti vissza, hogy tudja, minél többet olvas, annál többet kell olvasnia, és nem csupa finomságot, nem csak a kánont, hanem főleg nem a kánont. Mit jelent neki az olvasás? Éppen most Gottfried Benn: Esszék és előadások cmű könyvét, és Ts. Eliot: A kultúra meghatározását.

Mészáros Sándor a Kalligram Kiadó igazgatója szerint Jodi Picoult: Apró csodák című könyve zseniális. De ott van a sorban az Antilányregény, vagy Horváth Gábor: A kék is.

Wörös Sándor, Schein, Tóth Krisztina és a többiek

Thuróczy Gergely irodalomtörténész, miután elkészült a Rejtő könyvekkel, Wörös Sándor-Pásztor Béla: Holdaskönyvét olvasta, azt nem tudtam megkérdezni, hogy hányadszor, de ott van a sorban Salamon Béla: Hej színművesz is.

Szegő János a Magvető Kiadó szerkesztője, aki Schein Gábor: Utazás a kontinens belsejébőlt, Tóth Kriszta Párducpompáját, és Pető Péter leshatárát választotta.

Bús István a Playboy főszerkesztője egy igazi kortárs magyar irodalom fogyasztó, nála Cserna-Szabó András: Veszett Paradicsom, Kötter Tamás: Ikea, vasárna, a sor végén pedig Charles Bukowski: Hollwood című könyve van.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMHolQzMlQTFyJUMzJUIzamVsJTIwbSVDMyVBOXNvZGlrJTIwa2VyZXN6dGVzJTIwLS0lM0UlMEElM0NpbnMlMjBjbGFzcyUzRCUyMmFkc2J5Z29vZ2xlJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwc3R5bGUlM0QlMjJkaXNwbGF5JTNBYmxvY2slMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLWNsaWVudCUzRCUyMmNhLXB1Yi0yNjI5NzQ4MjgzNjcyNTEwJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1zbG90JTNEJTIyNjcyNDQ5MTU4MSUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtZm9ybWF0JTNEJTIyYXV0byUyMiUzRSUzQyUyRmlucyUzRSUwQSUzQ3NjcmlwdCUzRSUwQSUyOGFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTNEJTIwd2luZG93LmFkc2J5Z29vZ2xlJTIwJTdDJTdDJTIwJTVCJTVEJTI5LnB1c2glMjglN0IlN0QlMjklM0IlMEElM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlM0MlMkZjZW50ZXIlM0U=[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_column_text]

Kortárs olvas kortárst

Rengeteg listát lehet találni, hogy melyek azok a könyvek, amiket érdemes elolvasni, de az jóval izgalmasabb merítés, ha kortárs író mondja el, hogy mit olvas.

Péterfy Gergely a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója, akinek munkaköri kötelessége az olvasás, kortás író kollégáit is olvassa, Tompa Andrea: Omerta, Kemény Zsófi: Rabok tovább, Kerékgyártó István: A redszerváltó van a sorban.

A szórakoztaóirodalomtól a történelmi ihletésű könyvekig

Szpisják Blanka az Atheneum Kiadó merketingesének bár munkahelyi ártalom, folyton olvas. Mint például Jodi Picoul: Apró csodáit, vagy Mona Awad: Antilányregényét, a végén pedig egy elég marginális, ugyanakkor zseniális könyv Horváth Gábor: A kék című műve.

Kovács Attila Zoltán a Szépmíves könyvek irodalmi vezetője, irodalomtörténész nem lepett meg, bár bizonyosan olvas könnyed szórakoztó irodalomat is, mint például az Antilányregényt. De ebben az esetben Szeremley Samu kiadatlan naplóját választotta 1848-ból, Windischgratz Lajos emlékiratait, és Móricz ismeretlen novelláit.

Kortárs amerikai irodalom fenegyereke

Kis Judit Ágnes, Jaume Cabrét és az Én vétkem című regényét olvasta, valamint a kortárs amerikai irodalom egyik legnagyobb sztárját és fenegyerekét, az írót, aki kikosarazta Oprah Winfreyt, amikor az szerette volna meghívni országos nézettségű Könyvklubjába, ő Jonathan Franzen és a Javítások című könyve.

Pál Dániel Levente költő, Bob Dylan daloskönyvét a Lyrics-et, John Williams: Stoner című regényét, valamint Morgan Parker: There Are More Beautiful Things Than Beyoncé című könyve, amiről azt mondta, hogy “Soha nem hittem volna, hogy ennyire magával ragad, aztán nem enged szorításából egy észak-amerikai fekete nő költészete.” Az olvasás neki is fontos.[/vc_column_text][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_raw_html]JTNDY2VudGVyJTNFJTNDc2NyaXB0JTIwYXN5bmMlMjBzcmMlM0QlMjIlMkYlMkZwYWdlYWQyLmdvb2dsZXN5bmRpY2F0aW9uLmNvbSUyRnBhZ2VhZCUyRmpzJTJGYWRzYnlnb29nbGUuanMlMjIlM0UlM0MlMkZzY3JpcHQlM0UlMEElM0MlMjEtLSUyMHolQzMlQTFyJUMzJUIzamVsJTIwaGFybWFkaWslMjBrZXJlc3p0ZXMlMjAtLSUzRSUwQSUzQ2lucyUyMGNsYXNzJTNEJTIyYWRzYnlnb29nbGUlMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBzdHlsZSUzRCUyMmRpc3BsYXklM0FibG9jayUyMiUwQSUyMCUyMCUyMCUyMCUyMGRhdGEtYWQtY2xpZW50JTNEJTIyY2EtcHViLTI2Mjk3NDgyODM2NzI1MTAlMjIlMEElMjAlMjAlMjAlMjAlMjBkYXRhLWFkLXNsb3QlM0QlMjI4MjAxMjI0NzgxJTIyJTBBJTIwJTIwJTIwJTIwJTIwZGF0YS1hZC1mb3JtYXQlM0QlMjJhdXRvJTIyJTNFJTNDJTJGaW5zJTNFJTBBJTNDc2NyaXB0JTNFJTBBJTI4YWRzYnlnb29nbGUlMjAlM0QlMjB3aW5kb3cuYWRzYnlnb29nbGUlMjAlN0MlN0MlMjAlNUIlNUQlMjkucHVzaCUyOCU3QiU3RCUyOSUzQiUwQSUzQyUyRnNjcmlwdCUzRSUzQyUyRmNlbnRlciUzRQ==[/vc_raw_html][/vc_column][/vc_row]

#Irodalom #könyv #olvasás

0 notes